/ Plasztikai sebészet /

Ajak- és szájpadhasadékok sebészi kezelése

Az ajak- és/vagy szájpadhasadék olyan veleszületett rendellenesség, amit a magzat nem megfelelő arcfejlődése okoz. Az ajakhasadék („nyúlszáj”) és a szájpadhasadék („farkastorok”) előfordulhat külön-külön és együttesen is. Ezek a rendellenességek a leggyakoribb variációi az úgynevezett „archasadékoknak”. Az ajak- és szájpadhasadék a leggyakoribb arcot érintő veleszületett rendellenesség, előfordulási gyakorisága az európai országokban 1/700 az élve született újszülöttek között (ez egy durva statisztikai megközelítéssel annyit tesz, hogy minden lakótelepi házban lakik egy ilyen érintett ember).

Az ajak- és szájpadhasadékok igen változatos formákban és kombinációkban jelentkezhetnek. Az alig észrevehető, nyálkahártya vagy bőr alatti izomhiányosságoktól, az egész arc harmóniáját megbontó, széles ajak- és szájpadhasadékokig rengeteg variáció fordul elő. Minden gyermek és felnőtt, akinek valamilyen archasadéka van, alapos kivizsgálást igényel, és az egyénre szabott kezelési tervre van szükség, hogy a lehető legkedvezőbb legyen az eredmény.

Kezelési irányelvek

Az ajak- és szájpadhasadék jól kezelhető elváltozás. A kezelés menete alapvetően a hasadék típusától és az elváltozás súlyosságától függ. Az ajak- és szájpadhasadékkal született gyermekek kezelése összetett, sok szakember együttműködését igénylő, éveken át tartó folyamat. Emiatt, a magas színvonalú ellátás csak központokban, craniofacialis és hasadéksebészeti csoportok irányítása alatt valósítható meg. Ahány hasadéksebészeti centrum, illetve ahány sebész, annyi különböző vélemény, kezelési terv és megközelítési stratégia létezik. Ezek valamennyien megfelelnek a szakmai szabályoknak, ha a hasadékos gyermeket születésétől – vagy akár már a születése előtti időktől – az arc fejlődésének befejeztéig, de legalább 16 éves korig végigkísérik, és a sebészi kezelésen kívül gondoskodnak rendszeres fül-orr-gégészeti, logopédiai és fogszabályozási ellenőrzésről is, amik nélkül nem érhető el a kívánt eredmény.

A születés után pár hónapon, de maximum fél éven belül zárni kell az ajakhasadékot. Azután a gyermek beszédfejlődésének biztosítása miatt 1 éves kor körül zárni kell a lágyszájpadot, külön, vagy a keményszájpaddal együtt. Ha külön történt a lágyszájpad zárása, akkor 4 éves kor körül zárni kell a kemény szájpadot is. Ezután a fogmedernyúlvány zárása következik, általában 10 éves kor körül, bár ez nagy variációt mutat, és alapvetően a fogszabályozó előkészítés határozza meg.

A szájpadhasadék nagy veszélye, hogy a középfület a garattal összekötő fülkürt nem működik megfelelően, és ez váladékpangáshoz, középfülgyulladáshoz vezethet. Ezért a műtétek során a középfül állapotát is ellenőrzik rutinszerűen, és a műtétek közötti időben is rendszeres fül-orr-gégészeti gondozás történik.

A fogazat fejlődését, mind a tejfogak, mind a maradó fogak esetében, rendszeresen ellenőrizni kell, és szinte minden esetben szükség van fogszabályozásra. Ennek pontos menete szintén egyéni elbírálást igényel, és sokszor már az első fogak megjelenése előtt elkezdődik. A felső állcsontban szabályos fogívet kell kialakítani, mert ez az alapja a harmonikus arcfejlődésnek.

Sebészi kezelés

A sebészi kezelés talán legfontosabb szempontja, hogy az első beavatkozás olyan sebész által történjen, aki átlátja és képes véghezvinni a teljes kezelési tervet, és végigköveti a gyermeket a teljes rehabilitáció során. Csak akkor várható el optimális eredmény, ha az első műtét már úgy történik, hogy a sebész gondol a legutolsó beavatkozásra is.

Bár a protokoll az elváltozás típusától is függ, alapvetően 5 műtétre van szükség a teljes rehabilitációig. Ezek a következők:

  • ajak/orr adhézió (a deformált állcsontok és az orr helyzetének megfelelő pozícióba vezetése, ami a végleges műtét eredményességét nagymértékben befolyásolja)
  • végleges ajakzárás
  • lágyszájpad-hasadék zárása
  • keményszájpad zárása
  • fogmedernyúlvány hasadékának zárása

Másodlagos műtétek

Van mégis nem megfelelő eredmény? Igen. Sajnos, sokszor még a leglelkiismeretesebb gondozás és a legkifinomultabb műtéti technikák alkalmazása mellett sem lesz tökéletes a végeredmény. Újabb, másodlagos műtétekre van szükség a helyzet javítására. Ezek a korrekciók érinthetik az ajkat, vagy az orrot, a szájpadlást vagy a garatot. Néha az egész műtéti szekvencia megismétlésére is sor kerülhet, akár felnőtt korban is, ha valamilyen okból korábban elmaradtak a szükséges beavatkozások.

Ezek a másodlagos műtétek jóval megterhelőbbek a gyermekkorban végzetteknél, és gyakran csak javítanak az állapoton, de nem hoznak tökéletes eredményt. Emiatt jól meg kell gondolni, és előre meg kell tervezni a beavatkozásokat, mert csak akkor van értelmük, ha valóban segítenek, és nem rontanak a helyzeten!