Medicina Egészségközpont

Elébe menni az újdonságoknak – 168 óra

Elébe menni az újdonságoknak, nyitott szemmel járni, és innovatív eljárásokat bevezetni a gyógyítás mindennapi gyakorlatába: ez az Istenhegyi Magánklinika filozófiája. A több mint húszéves intézmény mindig is úttörő volt a gyógyászatban, de az utóbbi öt évben azt is felvállalta, hogy minél több emberhez juttassa el a megelőzés és az egészségtudatosság eszközeit.

Dr. Kollár Mihály öt éve vette át a már akkor is az egyik legismertebb magánintézménynek számító Istenhegyi Magánklinika irányítását. Egy klasszikus, szakmailag kifogástalan magánrendelési központot talált, ám egymástól izolált szakrendelések rendszere helyett ő egy koherens, egymással közös elvek mentén és közös célokért dolgozó csapatot álmodott. Egy olyan helyet, ahol az alapvető ellátások mellett minden új eljárást felkutatnak, hogy új megoldásokat kínálhassanak az emberek életét megkeserítő betegségekre. Ma már a diagnosztika és a mind nagyobb szerephez jutó egynapos sebészet mellett több szakterületen is egyedülálló lehetőségeket nyújtanak betegeiknek.

„Egyre több ember számára válik fontossá az egészség, a munkaképesség megőrzése, és ennek érdekében mind többen fordulnak a magángyógyítás felé, ahol ma már a legszélesebb spektrumon kaphatnak ellátást. Az Istenhegyi Magánklinika megalakulása óta úttörő szerepet játszott a magánegészségügyben: a diagnosztika mellett gyorsan bekapcsolódott az egynapos sebészeti ellátásokba, ami a legkíméletesebb és legkevesebb kockázattal járó beavatkozás, amikor lehetőség van rá. Évente 1800-2000 ilyen beavatkozást végzünk, kiváló szakemberekkel. De évente csaknem ugyanennyi aspirációs citológiai vizsgálat is történik nálunk, melynek során a legmegbízhatóbb szövettani eredményt adjuk két napon belül. Ha valaki bárhol a testén egy kisebb csomót, göböt érez, egyetlen tűszúrás segítségével vett mintából meg tudjuk mondani, hogy az jó- vagy rosszindulatú elváltozás-e. Ezzel pedig jelentősen lerövidítjük az aggodalommal, félelemmel teli várakozási időt. Ezeket a hagyományosan erős területeinket folyamatosan fejlesztjük, de az elmúlt években számos új szolgáltatást is indítottunk. Öt évvel ezelőtt itt teljes körű ellátást nyújtó szakrendelők sorát láttam, amelyek azonban izoláltan dolgoztak. És elgondolkodtam, valójában mi is egy magánegészségügyi szolgáltatás dolga? Egyértelműen olyat adni, ami új, ami még nem hozzáférhető az állami rendszerben. Természetesen nálunk is vannak államilag finanszírozott beavatkozások, de az én vízióm a kezdetektől az volt, hogy olyan új, innovatív ellátásokat is kínáljunk, amelyek pont az újdonságuk miatt a társadalombiztosítás keretében még nem vehetők igénybe, és megoldást nyújthatnak sokak életét megkeserítő problémákra” — mondja dr. Kollár Mihály.

„Fontos volt számomra, hogy a klasszikus magánszolgáltatói szerepből kitörve a páciensek minél szélesebb körének nyújtsunk segítséget. Elsőként kezdtük el például az inkontinencia kezelését lézeres intimplasztikával, vagy a prosztata megnagyobbodásának, krónikus gyulladásának gyógyítását rádiófrekvenciás eljárással, a húgycső károsítása nélkül. A prosztataproblémák hihetetlenül sok férfi életét keserítik meg, és az Istenhegyi Magánklinika által kínált hűtött prosztata termoterápia olyan megbízható megoldást nyújt erre a problémára, amelyet már több száz elégedett betegünk igazolhat. De új megoldást kínálunk a horkolásra is, ami a magyar lakosság 10-30 százalékát érinti. A horkolás nemcsak a közös alvást nehezíti meg, hanem súlyos egészségügyi problémákat is okozhat. Valójában ez egy fokozatosan erősödő krónikus egészségügyi probléma, amelyre minden esetben igaz, hogy időben kezeltetni sokkal egyszerűbb, és így nem mellékesen a komolyabb következményei is hatékonyan megelőzhetők” – mondja az igazgató. A horkolás oka az, hogy a garat szövetei, amelyek napközben feszesek, elalvás után ellazulnak, összeszűkítve a garatot. A szűkebb keresztmetszetű területen gyorsabban áramlik a levegő, ez pedig megremegteti az ellazult szöveteket: a jellegzetes horkoló hangot a szájpad, a nyelvcsap vagy a garatívek lágy szöveteinek rezgése okozza. „Mi ezt tudjuk lézeres kezeléssel újra feszessé tenni. A kezelést megelőzi egy állapotfelmérés, amelyből kiderül, hogy a betegnek milyen fokú a problémája, és milyen típusú kezelés a legalkalmasabb számára.”

Dr. Kollár Mihály a gyakori problémák közül az izzadást említi további példaként, ami szintén nagyon sokaknak okoz kellemetlenséget. Ugyan itt nem beszélhetünk egészséget károsító jelenségről, mégis rendkívül zavaró. Az Istenhegyi Magánklinikán elérhető egy olyan eljárás, amely Kollár elmondása szerint a betegek 97 százalékának már egy alkalom után végleges megoldást nyújt: helyi érzéstelenítéssel, 2-3 milliméter mélyen, nagyenergiájú mikrohullámmal felmelegítik a bőr azon rétegét, ahol a szűrtüszők, valamint az izzadságmirigyek találhatóak, amelyek a hő hatására részben elpusztulnak.

„Mindig keressük az új megoldásokat, és olyan problémákra is, amelyek elesettebbeket érintenek. Nem a luxusellátás, hanem a valóban szakmai, innovatív és a lehető legszélesebb körű ellátás a célunk. Mert ez is egy magánklinika feladata” — vallja a vezető, aki erre is mond egy példát. „Az egész országban egyedülálló seb- és nyiroködéma kezelőcentrumot indítottunk, amelynek a sebkezeles.com címen saját honlapja is van. A nehezen vagy egyáltalán nem gyógyuló sebek legtöbb esetben nem olyan embereket érintenek, akik luxuskiadásokat engedhetnének meg maguknak. A szakszerű, időben megkezdett kezelés viszont például a 2-es típusú cukorbetegség esetében megelőzheti a végtagok elvesztését, vagy egy hosszú, eleddig beláthatatlan harc végére tehet pontot” – mondja dr. Kollár.

A krónikus sebek ellátása világszerte, így itthon is igen komoly problémát jelent. Ez tette indokolttá a szakrendelő létrehozását, amelynek szakmai vezetője prof. dr. Daróczy Judit címzetes egyetemi tanár, bőrgyógyász, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, aki 1981-ben, Nagy-Britanniában és Németországban kapcsolódott be a nyiroködéma kialakulásának és szövettani jellemzőinek a kutatásába. A professzor a nem gyógyuló sebek kezelésének specialistájaként immár több mint 30 éves tapasztalattal rendelkezik: már az 1990-es években létrehozott egy olyan osztályt, ahol a sebkezelést a nyiroködéma-kezeléssel kötötte össze. „A szakrendelőnk nemcsak korszerű szakellátást nyújt a kezelésre jelentkező betegeknek, hanem a nem gyógyuló sebek kezelésében használatos, jelenlegi legkorszerűbb technológiai eszközökkel is rendelkezik: a legjobb sebfedő anyagok mellett a lökéshullám-terápiának nevezett eljárás, az alacsony intenzitású fényt alkalmazó lágylézer terápia és a széndioxid-fürdős kezelés is elérhető. Modern módszerekkel kezeljük a cukorbeteg lábon és a nyiroködémában kialakult sebeket, valamint az érszűkület és a vénás elégtelenség okozta sebeket. A sebkezelés mellett az ödémamentesítő kezelés is elérhető. Volt olyan betegünk, aki idő előtt abba akarta hagyni a kezelést, mert nem volt már erre pénze, mi azonban folytattuk a jó eredményekkel kecsegtető terápiáját térítés nélkül is” – mondja dr. Kollár Mihály, aki így összegez: „Én hiszek abban, hogy a feladatunk mindig a megoldások keresése. Nekünk itt van dolgunk, és ezek közül is a legfontosabb, hogy elősegítsük a hazai egészségügyi kultúra magasabb szintre emelését, megismertessük és alkalmazzuk a klinika kutatás-fejlesztési tevékenységének legújabb eredményeit.”

 

 

Megosztás

Go to Top