Arcüregzárás

Az arcüreg akkor nyílhat meg, ha foghúzáskor, a nagyőrlők eltávolítása után nem várt szövődmény lép fel. Ezt a problémát amint lehet, orvosolni szükséges!

Az arcüreg a felső állcsontban helyezkedik el, belsejét nyálkahártya béleli. Foghúzás következményeként a szájüreg és az arcüreg között átjárható nyílás keletkezhet. A szájból étel, ital, és különböző kórokozók kerülhetnek az arcüregbe, ez váladékozó gyulladást eredményez, emiatt a nyílást sürgősen zárni kell.

A fogászatokon minden foghúzáskor orrfúvási próbát szoktak végezni: befogják a beteg orrát és megkérik, hogy fújjon, miközben figyelik a foghúzás helyét. Amennyiben sípoló hang hallatszik, vagy buborék keletkezik a seb felületén, akkor megnyílt az arcüreg. Ekkor leggyakrabban helyi érzéstelenítésben azonnal el is végzik az arcüregzárást. Az ínyben metszéssel lebenyt készítenek, amellyel fedik a nyílást, s a nyálkahártyához rögzítik.

A műtét után három hétig tilos orrot fújni, kemény fizikai munkát végezni és a sebet szívogatni. Kontrollra és varratszedésre általában két hét elteltével kerül sor.

Figyelem! Arcüregzárást klinikánkon nem végzünk, fenti leírás tájékoztató célt szolgál.

Megosztás

Pácienseink visszajelzései

Balogh Illés Ádám Doktor Úrnál jártam korábban horkolás vizsgálaton. Korrekt páciensközpontú szolgáltatás keretében kaptam válaszokat a kérdéseimre. A Doktor Úr szakmailag felkészült és segítőkész. A folytatásban NightLase kezeléssel dolgozunk a problémám megoldásán. Köszönöm a segítséget és a korrekt tájékoztatást, mindenkinek csak ajánlani tudom!
M. Tamás, Forrás: Google értékelések
Kiváló szakemberek, nagyszerű szervezés, empatikus hozzáállás, mindenkinek ajánlható!
T. Tamás , Forrás: Google értékelés
Tiszta, rendezett rendelő, időben történt a behívás. A kezelő orvos érthetően elmagyarázott mindent, az asszisztens is segítőkész volt. Ritka a mai világban…..csak ajánlani tudom.
B. Mónika, Forrás: Google értékelések

Hálásan köszönöm a kiemelkedően gyors kivizsgálásokat, melyeknek köszönhetően az első ultrahangot követően szűk 1 héten belül minden – az onkológiai konzultációhoz szükséges – lelet a kezemben volt a diagnózissal együtt. Az orvosok szakmai tapasztalata és segítőkészsége hatalmas segítség ebben a helyzetben.

H-né Cs. Gy.

Áraink

Szakorvosi vizsgálat38.000 Ft
Szakorvosi kontroll32.000 Ft
Fülkezelés (szakorvosi vizsgálat vagy kontroll után)4.000 Ft
Egyensúly fizikális szűrővizsgálata (szakorvosi vizsgálat vagy kontroll után)3.000 Ft

A feltüntetett műtéti árak tartalmazzák az aneszteziológus szakorvos díját és az ápolási díjat is.

Bizact ollós mandulaműtétek

Torokmandula műtét Bizact elektrosebészeti ollóval
Bizact tonsillectomia/tonsillotomia
770.000 Ft
Torokmandula műtét Bizact elektrosebészeti ollóval + orrmandula műtét
Bizact tonsillectomia/tonsillotomia + hagyományos orrmandulaműtét
880.000 Ft
Torokmandula műtét Bizact elektrosebészeti ollóval + kétoldali szellőztető tubus
790.000 Ft
Torokmandula műtét Bizact elektrosebészeti ollóval + orrmandula műtét + kétoldali szellőztető tubus
920.000 Ft

Koblációs műtétek

Orrmandula eltávolítás694.990
Orrmandula eltávolítás + tubus behelyezés809.990
Orrmandula és garatmandula eltávolítás924.990
Garatmandula eltávolítás809.990
Orrkagyló kisebbítés, helyi érzéstelenítésben579.990
Orrkagyló kisebbítés, altatásban634.990
Lágyszájpad feszesítés579.990
Nyelvgyök kisebbítés694.990
Lágyszájpad feszesítés és nyelvgyök kisebbítés869.990

Rádiófrekvenciás műtétek

Orrkagyló kisebbítés, helyi érzéstelenítésben409.990
Orrkagyló kisebbítés, altatásban464.990
Szájüregi elváltozás kimetszése, helyi érzéstelenítésben409.990
Horkolásvizsgálat349.990
Horkolásvizsgálat + 1 régió RF519.990
Horkolásvizsgálat + 2 régió RF649.990
Orrmandula és részleges garatmandula eltávolítás694.990

Hagyományos műtétek

Orrmandula eltávolítás, hagyományos519.990
Orrmandula eltávolítás + tubus behelyezés579.990
Tubus behelyezés (orrmandula műtét nélkül)404.990
Tubus eltávolítás300.000
Garatmandula eltávolítás, hagyományos634.990
Orrsövény műtét, helyi érzéstelenítésben539.990
Orrsövény műtét, altatásban634.990
Orrmelléküreg műtét (FESS), helyi érzéstelenítésben579.990
Orrmelléküreg műtét (FESS), altatásban694.990
Egyoldali arcüregműtét400.000
Endoszkópos turbinoplasztika (orrkagyló)519.990
Nyálkőeltávolítás, helyi érzéstelenítésben379.990
Fülkürttágítás749.990
Fülkürttágítás és tubus behelyezés869.990
Parotis (fültőmirigy) műtét1.299.000
Szövettan18.000 Ft /db
Horkolásgátlás konzultáció és kivizsgálás38.000 Ft
NightLase® lézeres horkolásgátló terápia (3 lézeres kezelés)350.000 Ft
NightLase® lézeres horkolásgátló terápia (4 lézeres kezelés)410.000 Ft
NightLase® lézeres horkolásgátló terápia (5 lézeres kezelés)470.000 Ft
NightLase® lézeres horkolásgátló kezelés (egyedi kezelés, terápiát követően)60.000 Ft
Go to Top