Mit okoz a stressz?

A vezető pozícióban lévő emberek, menedzserek stresszfaktora igen magas. Nem véletlen, hogy egyre több egészségügyi intézmény veszi fel szűrőcsomagjai közé az úgynevezett menedzserszűrést, amely a klasszikus, menedzsereket érintő megbetegedéseket hivatott megelőzni.

Stresszes munka, stresszes hétköznapok

Ha valaki stresszes, az azt jelenti, hogy olyan impulzusok érik, amelyek az ember fiziológiai illetve pszichológiai alkalmazkodási mechanizmusait befolyásolják. Amikor a szervezet kilendült nyugalmi állapotából, fokozottan reagál az ingerekre és stresszes állapot alakul ki.  Ennek tünetei között tudjuk az állandó idegeskedést, a türelmetlenség és ingerültséget, de emellett számos fizikai leképeződése is lehet: az immunsejtek számbeli és minőségi romlása miatt fogékonyabbak leszünk a betegségekre. Ilyenkor van az például, hogy minden második héten köhögünk és felsőlégúti panaszaink vannak, vagy minden ok nélkül elkezd hullani a hajunk.

A stresszre adott leggyakoribb reakció a szorongás és a félelem, illetve a harag és az agresszió. Mindkét reakció sok problémához, betegséghez vezethet. Ha képtelenek vagyunk vele megküzdeni, először csak fásultak, majd depressziósak leszünk. Nehézségeink lehetnek az összpontosításban, de aggódhatunk cselekedeteink következményei miatt is. Ráadásul a folyamatos stressz miatt immunrendszerünk elfárad, testünk erőforrásai kimerülnek, és kialakulnak az úgynevezett pszichoszomatikus betegségek.

Ne feledjük, a betegség mindig jelez valamit. Azt, hogy lassítanunk kell, azt, hogy ki kell kapcsolnunk és azt, hogy a munka nem minden.

Menedzserbetegség

A menedzserbetegség gyökere a stresszben rejlik. A kezdetekben fáradékonyság, ingerültség jelentkezhet és – az arra hajlamos embereknél – az agresszióig fokozódó viselkedészavar sem ritka.

Az idő múlásával olyan szervi problémák is jöhetnek mint a szív- és érrendszeri megbetegedések, a magas vérnyomás, a szívinfarktus-veszély, emellett nő az érelmeszesedés kockázata és gyomorpanaszok is gyakran előfordulhatnak.

A probléma elsősorban a nagyobb cégeknél vezető pozícióban lévő férfiakat érinti, de nőknél is előfordul. Az érintettek általában nem is tudják, hogy menedzserbetegségük van. Az esetek nagy százalékában mire az orvoshoz fordulunk, már megvan a baj. Többek között ezt előzheti meg a menedzserszűrés. Az igazság az, hogy néha a fizikai betegségek – például a magas vérnyomás – kiváltó okai láthatatlanok maradnak. Aki utánajár és szakemberhez (pszichológus, pszichiáter) fordul, kitartó munkával a saját színfalai mögé leshet: a szorongás, a depresszió, és a teljesítményzavarok hosszú távon mind okozhatnak fizikai betegségeket is.

Szűrések a megelőzés jegyében

Az Istenhegyi Magánklinikán a páciens életkorától és nemétől függően (az Istenhegyi komplex szűrés és a speciálisabb menedzserszűrés) mellett legnépszerűbb szolgáltatásunk az egy nap alatt elvégezhető Prémium szűrőcsomag, de szerződött céges partnerek esetében van mód egyedi csomagok kialakítására is. Hogy miből áll egy-egy ilyen vizsgálatsorozat? Az általános, laboratóriumi és radiológiai vizsgálatok mellett különböző szakorvosi (belgyógyászat, urológia, nőgyógyászat, stb.) szűréseket tartalmaznak a csomagok. A konzultáción a pácienseket folyamatosan informálják, emellett arra is van lehetőség, hogy – rosszindulatú daganatos megbetegedés gyanúja esetén (a szűrővizsgálatot végző szakorvos javaslata alapján a pontos diagnózis felállítása érdekében) – az intézményükben elérhető további diagnosztikai vizsgálatokat biztosítunk.

A megelőzés tekintetében a komplex életmódváltás: mindenekelőtt a stressz csökkentése, annak hatékony kezelése és a stresszoldó technikák elsajátítása az eredményes, jó megoldás.

Megosztás

Áraink

Szűrőcsomagjaink nők részére

Istenhegyi komplex szűrés nőknek 145.000 Ft
Istenhegyi prémium szűrés nőknek 275.000 Ft
Istenhegyi ultimate szűrés nőknek 295.000 Ft

Szűrőcsomagjaink az alábbi vizsgálatokat tartalmazzák hölgypáciensek esetében

VizsgálatokKomplexPrémiumUltimate
Szakorvosi vizsgálatok
Kardiológia (EKG, Fizikális vizsgálat, vérnyomásmérés)
Terheléses EKG
Bőrgyógyászat
Endokrinológia vagy gasztroenterológia
választható
Nőgyógyászat
Szemészet
Képalkotó vizsgálatok
Hüvelyi UH
Emlő + hónaljárok UH
Hasi és kismedencei UH
Szív UH
Pajzsmirigy UH
Carotis UH
Mellkasröntgen
Mammográfia
Laborvizsgálatok
Labor (Nagyrutin)*
D-vitamin
TSH, T3, T4, Anti -TPO
széklet weber
ARTEMIS méhnyakszűrés
(HPV és citológia)
Tumormarkerek (CEA, AFP)
Összefoglaló szakorvosi vélemény
ÁR145.000 Ft275.000 Ft295.000 Ft
Választható kiegészítő vizsgálatok
Szűrőcsomagjainkhoz további kiegészítő szakorvosi vizsgálatok kedvezménnyel választhatók, minden későbbi szakorvosi kontroll vizsgálat teljes áron fizetendő.
5% kedvezmény10% kedvezmény15% kedvezmény

Szűrőcsomagjaink férfiak részére

Istenhegyi komplex szűrés 135.000 Ft
Istenhegyi prémium szűrés 265.000 Ft
Istenhegyi ultimate szűrés 280.000 Ft

Szűrőcsomagjaink az alábbi vizsgálatokat tartalmazzák férfi páciensek esetében

VizsgálatokKomplexPrémiumUltimate
Szakorvosi vizsgálatok
Kardiológia (EKG, Fizikális vizsgálat, vérnyomásmérés)
Terheléses EKG
Bőrgyógyászat
Endokrinológia vagy gasztroenterológia
választható
Urológia
Szemészet
Képalkotó vizsgálatok
Here UH
Hasi és kismedencei UH
Szív UH
Pajzsmirigy UH
Carotis UH
Mellkasröntgen
Laborvizsgálatok
Labor (Nagyrutin)*
D-vitamin
Pajzsmirigy hormonok
TSH, T3, T4, Anti -TPO
széklet weber
PSA
Tumormarkerek (CEA, AFP)
Összefoglaló szakorvosi vélemény
ÁR135.000 Ft265.000 Ft280.000 Ft
Választható kiegészítő vizsgálatok
Szűrőcsomagjainkhoz további kiegészítő szakorvosi vizsgálatok kedvezménnyel választhatók, minden későbbi szakorvosi kontroll vizsgálat teljes áron fizetendő.
5% kedvezmény10% kedvezmény15% kedvezmény
Go to Top